|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: Roman Puspoki Kar 2009. november 4.Erdő Péter bíboros, az Esztergom–Budapest főegyházmegye érseke úgy értékelte az október 17-én a Bákó megyei Lábnyikban magyar és román püspöki részvétellel három nyelven tartott misét, hogy ,,valóban egy előrelépésnek tűnő folyamat indult meg”. Elmondta, november 23–25. között a magyar püspöki kar delegációja Jászvásárba utazik, ahol találkozik a román püspöki kar képviselőivel. Október 30-án a tévében Erdő Péter elmondta, hogy korábbi tárgyalásaik alapján a román fél két felszentelt csángó származású papot küldött Magyarországra, ,,akik most már igazán jól beszélnek magyarul, tanulnak nálunk, hároméves szerződés után hazatérnek, lehetőségük lesz arra, hogy a mai magyar liturgia szerint a hívek igényeinek megfelelően rendelkezésre álljanak”. A bíboros azt is hangsúlyozta: ,,A mi katolikus keresztény hitünk lehetővé tette, hogy egy család tagjainak érezzük magunkat a szomszéd népekkel is. Tehát a nagyon etnikai jellegű kultusz sokszor azt eredményezi, hogy vagy felsőbbségi érzést sajátítunk el, vagy feszültségbe kerülünk másokkal. ” /Fekete Réka: Magyar püspöki küldöttség Jászvásáron. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 4./lapozás: 1-1
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||